Érthető hát a párhuzam? Van bennünk egy olyan forrás, ami jó dolgokkal van tele - örömmel, békességgel és győzelemmel. Azonban időnként sajnos megengedjük, hogy a parittyások eldugaszolják a forrásunkat. Talán valaki becsmérlően szól rólunk, és ahelyett, hogy elengednénk a fülünk mellett a megjegyzéseit, elkezdünk gondolkodni rajtuk, aminek következtében egyre idegesebbek leszünk. Nem kell hozzá sok idő, és már a következő indulatok fortyognak bennünk: Majd jól ellátom a baját! Ezért megfizet! Hazugságokat állít rólam: én is kiteregetem a szennyeseit!
Ennél azonban sokkal fontosabb az, hogy tisztán tartsuk a forrásunkat! Ha valaki kritikával illet és így próbál rossz színben feltüntetni bennünket, észre kell vennünk, hogy ez által egy kődarab igyekszik elállni az utunkat. Ha állandóan a kritikákon gondolkodunk, vagy felidegesítjük magunkat rajtuk és bosszúvágytól lihegünk, akkor az illető, aki behajította  a követ a forrásunkba, elérte kívánt célját. Mivel egy újabb kő került a vizünkbe, ezért már kevesebb bennünk az öröm, a békesség és a győzelem: vizünk folyásának valami útját állja.
Be kell ismernünk, hogy mindannyiunk életében vannak parittyások, azaz olyan emberek, akik szavaikkal és cselekedeteikkel megpróbálnak a mélybe taszítani bennünket. Lehet, hogy a szemünkbe azt hazudják, hogy a barátaink, de a hátunk mögött az első adandó alkalommal apró darabokra cincálnak.
Az alaptalan kritikák legyőzésének nem az a módja, hogy teret adunk a bosszúnak, de még az sem, hogy csupán rejtegetjük magunkban a bosszúvágyat. Ne süllyedjünk le a kritizálók szintjére, és ne kezdjük viszont rágalmazni őket! De legfőképpen ne kezdjünk védekezni, és ne próbáljuk bebizonyítani, hogy nekünk van igazunk, a rágalmazó pedig hazudik!
A parittyást csakis úgy lehetséges legyőzni, hogy lerázzuk magunkról a gyalázkodásait, és megyünk tovább. Tartsuk a tekintetünket a jutalmon; összpontosítsunk rendületlenül céljainkra, és cselekedjünk Istennek az életünkre vonatkozó akaratát!"
...
"Talán vannak kedves olvasóim között olyanok, akik eddig sohasem rázták le magukról az igazságtalan kritikákat, és engedték, hogy a parittyások meglopják őket. Folyton a parittyások által megfogalmazott kritikákon tépelődnek, és azon rágódnak, hogy bizonyos személyek rosszallóan beszélnek róluk, vagy megvetik őket. Erőtlennek és tehetetlennek érzik magukat, mivel a forrásuk vizét már majdnem teljesen eltorlaszolják a kövek.
Itt az ideje a kövek kihányásának! Arra kell törekedni, hogy a belső forrásunk vize friss és tiszta maradjon!
Pál apostol egyszer, miután hajótörést szenvedett, egy kis szigetre vetődött. Miközben tüzelni való gallyakat gyűjtött, megmarta egy mérges kígyó. Az emberek azt hitték, hogy azon nyomban holtan rogy össze. Valami ilyen érzés az is, amikor kritizálják az embert, amikor valaki a háta mögött rágalmazza, és megpróbálja negatív színben feltüntetni; szinte fizikálisan is érezni, ahogyan a szavaival belénk nyomja a fullánkját.
Nagyon tetszik viszont Pál reakciója! Az egyik fordítás így adja vissza: "Egyszerűen lerázta magáról a kígyót." Mintha ezzel azt mondta volna: "Aprócska semmiség az egész! Nem engedem, hogy háborgasson ez a kígyó! Lehet, hogy mérges és félelmetes a kinézete, de tudom, hogy Isten most is ura a helyzetnek. Tudom, hogy Isten gondot tud viselni rólam." Az apostol csodálatos módon még csak meg sem érezte a kígyó marását, pedig az életveszélyes és mérges volt! Ő azonban ismerte annak a titkát, hogy miként kell leráznia magáról.
Nagyon sokan megengedik, hogy negatív szavak, vagy mások véleményei teljesen tönkretegyék az életüket. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy mindenkinek a kedvében járjanak, és őszintén úgy gondolják, hogy boldogok lehetnek azáltal, ha mások életében is megpróbálják fenntartani a boldogságot. Nem akarják, hogy bárki is rosszalló megjegyzést tegyen rájuk.
Ez azonban teljességgel lehetetlen! El kell fogadnunk azt a tényt, hogy nem minden ember fog szeretni és elfogadni minket, mi pedig képtelenek vagyunk mindenkit boldoggá tenni.
Mindig is lesznek olyanok, akik hibát találnak bennünk, bármit is teszünk. Állhatsz te ezerszer is támogatólag az oldalukon, ők mégis azt az egy alkalmat fogják állandóan a szemedre hányni, amikor nem tudtál ott lenni mellettük! Az élet pedig túlságosan rövid ahhoz, hogy mindig az ilyen emberek boldogságán munkálkodjunk. Természetesen kedvesnek és megértőnek kell lennünk embertársainkkal, de nem szabad túl sok időt töltenünk azzal, hogy olyan valakinek próbálunk a kedvében járni, aki irányában ez lehetetlen. Az ilyen ember csak akkor lesz boldog, ha belül megváltozik."
...
"Rendkívül felszabadító érzés, amikor az ember elfogadja azt a tényt, hogy nem mindenki fogja kedvelni. A Példabeszédek könyve a fecsegő, gáncsoskodó nyelvet a mérges kígyóhoz hasonlítja. Bárki képes a szavaival megmérgezni az életünket - persze, ha hagyjuk. Minél hosszabb ideig tépelődünk rajtuk, annál mélyebbre hatol belénk."
...
"Irreális úgy gondolkodni, hogy "jó ember vagyok, kedves és megértő, ezért senki sem fog rosszallóan beszélni rólam". Sajnos olykor minél kedvesebb az ember, annál többen veszik a szájukra.
Úgy tűnik, a bennünk lakozó jó feléleszti a bennük lakozó rosszat A szívünk tisztasága felébreszti bennük a bűntudat érzését.
Adakozhatunk a szegényeknek; lenyírhatjuk a szomszéd füvét; befogadhatunk az otthonunkba egy átmeneti időre hajléktalanná vált embert. "A kritikusaink most biztosan boldogok!" - gondolhatjuk ilyenkor. De nem, mert pontosan ekkor lép akcióba az irigység szelleme: "Ki a csudának gondolja ez magát? Teréz anyának? Miért megy be reggelenként olyan korán a munkahelyére? Biztosan be akar vágódni a főnöknél! Miért olyan barátságos állandóan mindenkivel? Biztosan akar valamit!"
A legjobb, amit tehetünk az, hogy nem veszünk tudomást a parittyásokról. Nekik eszük ágában sincs megváltozni, ezért úgy érzik, hogy át kell gyalogolniuk az emberen, mert csak úgy tudnak könnyíteni a lelkiismeretükön. Amikor a fülünkbe jutnak a negatív megjegyzések vagy hamis vádak, emlékeztessük magunkat arra, hogy semmi különös nem történik, csak újból egy parittyás akadt az utunkba. Ilyenkor így kell gondolkodni:"Elhatároztam, hogy több követ nem engedek beledobni a forrásomba! Szabadságban fogom leélni az életemet!"
A parittyások megjegyzései nem többek puszta figyelemelterelő hadműveleteknél, amelyekkel megkísérlik elfordítani a figyelmünket az igazán fontos dolgokról. Még öt másodpercet sem szabad arra áldoznunk az érzelmi erőnkből, hogy megpróbáljuk kitalálni, vajon miért szidalmaznak egyesek, és hogy mi a céljuk ezzel.
Így is annyi energiára van szükségünk nap mint nap!
Rázzuk le magunkról ezt a figyelemelterelési kísérletet, hogy építő dolgokra tudjuk fordítani az erőnket! Máskülönben, ha a figyelemelterelési kísérletre összpontosítunk, nem leszünk képesek a maximumot nyújtani a munkahelyünkön, otthon pedig nem nagyon  akarunk majd együtt lenni a családunkkal, mivel érzelmileg kimerülünk.
Ez pedig amiatt van, mert a figyelmünket elterelték, mi pedig minden energiánkat egy említésre sem méltó semmiségre fecséreltük."



Forrás:
Joel Osteen: Jobb emberré lenni